Bár érzelmi okokból sokan ódzkodnak a házassági szerződés gondolatától, azoknak a pároknak, akik közös vállalkozást vezetnek, felelőtlenség nem számításba venni egy negatív kimenetelű forgatókönyvet is. Nemcsak a költséges és elhúzódó pereskedést lehet megúszni egy házassági vagyonjogi szerződéssel, de könnyen lehet, hogy a cég jövője múlhat rajta.
A házassági vagyonjogi szerződés megkötését legtöbben a bizalmatlanság jeleként értékelik és nem sokat jósolnak egy olyan kapcsolatnak, ahol a közös élet az anyagi javak rögzítésével kezdődik. A közhiedelemmel ellentétben azonban a vagyonjogi szerződés nem csak arra jó, hogy váláskor a vagyonosabb fél érdekét szolgálja, sok esetben éppen, hogy meg lehet védeni vele a házastársat, vagy a közös háztartást. Ahol az egyik fél jóval tehetősebb a másiknál, nagyobb vagyont örökölt, vagy éppen részesedéssel rendelkezik egy gazdasági társaságban, kifejezetten hasznos is lehet egy ilyen okirat.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Súlyos kijelentések.
Elbizonytalanodtak a befektetők.
Sötét felhők a költségvetés felett.
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Szinte bárhol és szinte bárki igénybe veheti majd.